Skip to main content

Our Blog

Már nem ciki, ha egy nő plus size!

Azaz teltebb, kerekebb, egészséges keretek között. Korábban megvető szemekkel néztek az emberek ezekre a nőkre, leginkább a többi nő, de ebben a haladó korban ez is változni látszik.

Valószínűleg a médiának köszönhetően, hiszen így olyan világhírű plus size nőket ismerhettünk meg, mint Ashley Graham, vagy éppen Melissa McCarthy és Adele. Mi bennük a közös a plusz kilókon kívül? Megmutatták a világnak, hogy kereken is szép az élet! Sugárzóak, lerí róluk, hogy jól érzik magukat a bőrükben, megtanulták szeretni és elfogadni a külsejüket. Ez mind hozzátett ahhoz, hogy mi is elfogadjuk őket és ne gondoljunk rájuk úgy, mint egészségtelen, lusta emberekre, akik nem képesek tenni az alakjukért. Épp ellenkezőleg, divatba hozták a nagyméretű nőtársaikat! Félreértés ne essék, az egészségtelen elhízást mi sem pártoljuk, de gondoljunk csak bele, a nőknek igen kis százaléka rendelkezik tökéletes 36-os mérettel, kecses testalkattal. A média eddig ezt sulykolta belénk, hogy ez a normális, az elfogadott és a csinosnak titulált, ezért mindenki erre hajtott.

Honnan tudhatjuk biztosan, hogy nem gáz többé, ha nem az ikonikus 90-60-90 paraméterekkel rendelkezünk? Ott van az előbb említett világhírű, első plus size modell Ashley Graham, aki megmutatta nekünk, hogy olyan szexi és bombázó lehet valaki nagyobb méretekkel is, mint a tökéletesnek titulált bikini modellek. Mert sugárzik az arcáról a boldogság, az önbizalom, amelyek olyan pluszt kölcsönöznek a megjelenéséhez, hogy irigylésre méltó.

Megalkották már a normál, sőt már az igazán nagy méretekkel rendelkező Barbie babát is, egyre kiforrottabb a molett divat és a férfiak is egyre gyakrabban fordulnak meg elismerő pillantások kíséretében egy kerek csípővel és popsival megáldott hölgy után.

Mindent összevetve, ha te kerekebb vagy itt-ott, mint mások és neked ez jó, jól érzed magad a bőrödben, akkor másokért ne akarj ezen változtatni! Változtassanak ők a hozzáállásukon, mert egy magabiztos nőnél nincs látványosabb, legyen szó akár 50, akár 80 kilóról!

Related News

Divat lett a plus size?

Míg 10, sőt 5 évvel ezelőttig mindenki arra hajtott, hogy minél karcsúbb legyen, addig mára...

Ilyen kiegészítőkkel dobhatod fel nyáron a szetted

Persze, mindenki tudja, mi éppen az aktuális ruha trend, majd eldöntheti maga, hogy követi vagy...

Optikai alakformálás színekkel és mintákkal

Nyakunkon a tavasz, a kevesebb réteg ideje, ezért nem tudunk már sokáig kabát mögé bújni...

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár